Hát itt a 1. rész. Remélem azért annyira nem rossz. Jó olvasást hozzá!:)
Ha valami nem tettszik szívesen  fogadom az építő kritikákat, persze a jókat is.:)

1.   rész – December 19. / 1.

Hogy én mennyire utálok arra kelni , hogy kiég a retinám,baszki. Annyira bírom amikor anyám bejön a szobámba és elhúzza azt a szar függönyt. Ja és nem ilyen kicsi négyzet alakú ablakról van ám szó , hanem olyan kurva nagy terasz ajtóról ,ami persze ,hogy kelet felé néz.

- Mmmmm- morgok anyára  már vagy századszorra .

- Nincs semmi mmmmm. Gyere és kelj fel. MOST! - nyomta meg az utolsó szót ,mire nagy nehezen felemeltem a fejem és meg néztem hány óra van. 7:04 MI?!?!

- Mi a …..?! Még ¼ 8 sincs!Minek kelnék fel?!-  fakadok ki már korán reggel

- Azért Szilveszter ,mert az anyukád azt mondta. És kész. Amúgy is beszélnünk kell. – mondta olyan hangsúllyal , hogy esélyem se lett volna , ha most vitába szállok vele.

-  Jó, akkor felkelek,de csak mert ilyen szépen kérted. – flegmáztam

- Lent várunk- mondta figyelmen kívül hagyva előző stílusomat, majd elindult az ajtó felé. - Ja, és kérlek szépen ne úgy gyere le mintha otthon lennénk – nézett  a szemembe komolyan , de láttam , hogy azért nem hagyná ki a röhögést , ha egy szál boxerben mennék le az öregek elé, mivel mindketten tudjuk, hogy milyenek. Ezek után kiment és becsukta maga mögött az ajtót, mire visszadőltem az ágyba. Feküdtem még vagy 15 percet , majd kivánszorogtam a fürdőbe és lezuhanyoztam, majd nem túl szívesen de felöltöztem. Felvettem egy szakadt farmert ,fehér pólót egy kissé szakadt farmer mellényel. Majd fogtam magam és mezítláb lecsoszogtam a lépcsőn a konyháig.

- Reggelt – köszöntem unottan anyám őseinek

- Neked is jó reggelt Sziszikém! - köszönt vissza nagyanyám . Sziszikém?!?! Na nem!!

- Csak simán Szilveszter , vagy valami más csak hanyagoljuk már ezt a Sziszikémet ! Ok? -  kértem nem a legszebben.

- Valaki de rosszul kelt ma. - jegyezte meg most meg a nagyapám.

- Hát nem tudom te , hogy keltél volna egy olyan nap után mint amilyen nekem tegnap volt! – emeltem fel a hangom . Hát ,igen engem könnyű felidegesíteni, ha nem alszom eleget.

- Szilveszter! - emelte fel anya is a hangját.

- Jó, bocs. – mondtam unottan.

- Rendben, én is így gondoltam. Most pedig leülsz szépen egy székre ,és miközben reggelizel elmesélsz mindent ami tegnap történt. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, mire sóhajtottam egy nagyot , és leültem.

- Hát, jó. Egyszer úgy is túl kell esni rajta. – mondtam , majd haraptam egy falatot a szendvicsemből.

- Szóval , ugye elmentünk a haverokkal bulizni ,mivel azt állították ,hogy milyen gáz már ,hogy csak egy évben egyszer látnak ,és ,hogy legalább ilyenkor kéne egy nagy bulit csapni. Lehet, hogy egy kicsit többet ittam a kelleténél, mivel a végén még arra is rávettek, hogy szívjunk egyet. Azért azt tudni kell ,hogy előtte még sose próbáltam , és hát nem a legkellemesebb , ha először olyan sokat szívsz ,mint én. Hát, mint minden amit először próbálok ki ez is gázos véggel végződött. A baj ott kezdődött, hogy nekem jött egy srác akivel még tavaly össze szólalkoztunk , csak hát én tavaly óta kicsit fejlődtem. Tehát nekem jött én meg megütöttem , amit már ő sem hagyhatott szó nélkül , ezért ő is visszaütött. Ezek után verekedtünk, de mint említetem én fejlődtem ,de szerintem ő nem nagyon….. Szóval szétvertem szegény nyomorékot, és ekkor kijöttek a zsaruk, mert valamelyik srác volt olyan kedves ,hogy kihívja őket. Hát ezek után bevittek súlyos testi sértés vádjával és drog használatával. Az őrsön csak beraktak egy cellába, és várták hátha megszólalok, és mondok valamit. Ekkor bejött egy rendesnek tűnő rendőr és mondta hogyha beszélek egy  dili dokival akkor szépen felhívják anyát és minden további nélkül átléphetem az épület küszöbét. Próbáltam szépen válaszolni, de nem hinném , hogy sikerült. Ezek után bejött az említett orvos , bemutatkozott meg minden szar, és kérdezgetett mindenről, én meg nem igazán válaszoltam neki. A „beszélgetés” végén tett egy javaslatot, hogy kiengednek ha L.A.-ben eljárok egy dili dokihoz heti kétszer. Most erre mit mondhattam volna?! Belementem, mert gondoltam úgyse tudja meg ha nem megyek el, ezt az elképzelésemet a következő mondatával sikerült összetörnie, mivel kijelentette , hogy ő mondja meg kihez megyek, és ellenőrizni fogja , hogy megjelentem-e. Az utána történtek meg már csak annyi, hogy anya eljött értem, és haza hozott – fejeztem be a mesélést, és arra lettem figyelmes, hogy közben megettem az egész szendvicsemet , és szomjas vagyok, felálltam és töltöttem magamnak egy pohár narancslevet.

 - Hát, fiam erre csak annyit tudok mondani, hogy :ezt jól elintézted – szólalt meg legelőször a nagyi, aki mindig is azt hitte, hogy egy földre szállt angyal vagyok. ’Angyal’ ez a szó ihlette azt a tetoválásomat ami az első volt a sok közül, és a bal felkarom belső részén található. El adlátere como aquele tao impossível – a halál kegyence.

- Remélem most egy életre megtanulod a leckét. Mert az biztos, hogy elmész ahhoz a dokihoz. – közölte anya, nem túl sok reményt mutatva az ellenkezőjéről. Hát, igen ettől féltem. Tudtam, hogy ha anya megtudja akkor biztos, hogy megfogok jelenni azokon az elbeszélgetéseken.

- Hát, ez van. – mondtam a helyzethez nem pont megfelelően.

- Igen, ez. És a következő dolog amit tenni fogunk az az lesz, hogy felülünk holnap az egyik los angelesi gépre, és haza repülünk. Azt követően, hogy haza

értünk, a legelső dolog pedig az lesz, hogy felhívom a dokit és még egy karácsony előtti időpontot egyeztetek vele. Rendben? – kérdezte anyám, mire nyitottam a szám, hogy ellenkezek, de felemelte a kezét, hogy maradjak csendben – Ezt nem kérdésnek szántam. Kijelentés volt. – vigyorgott gúnyosan

- Ok. De legalább had mondjam el a véleményemet, erről az egészről. Nagyon nem vagy igazságos, hogy haza akarsz vinni még karácsony előtt, bár nem mintha nem lennék szívesebben otthon mint itt, de akkor is. És mi az már, hogy azt akarod, hogy még az ünnepek előtt elmenjek ahhoz a …nem is tudom kihez. Azt akarod, hogy még év vége előtt ténylegesen becsavarodjak? – fakadtam ki, és a nyomaték kedvéért még fel is álltam.

- Igen, ezt mind amit elmondtál. Bár mondjuk lehet, hogy azt nem szeretném, hogy becsavarodj. – gondolkodott el a mondandóm végén.

- Jó, hát ha ennyire nem tudlak meggyőzni akkor most jobb lesz ha elmegyek innen, mert még olyat találok mondani amivel megbántok valakit. – mondtam és elindultam a lépcső felé.

Felmentem a szobámnak kinevezett helységbe, és elkezdtem megkeresni a cipőmet. Miután megkerestem jöhetett az, hogy feltúrjam az egész szobát a fülhallgatómért, amit végül 15 perc múlva találtam meg a nadrágom zsebébe. És melyik nadrágomban? Hát persze, hogy abba  ami rajtam volt. Ehhez is csak gratulálni tudok magamnak. Tehát felvettem a cipőm, bedugtam a fülhallgatót a fülembe és már üvöltött is a zene. Rá kellett jönnöm, hogy nem hoztam el a gördeszkámat. Basszus! Most akkor hogy megyek el deszkázni?Megvan!

Fogtam a telefonom, és tárcsáztam az egyetlen számot amit ismerek ebben a rohadt országban. Már ott tartottam, hogy leteszem amikor végre felvette.

- Halló! Én vagyok! – köszönt úgy, mint mindig.

- Csá, haver. Örülök, hogy méltóztattad felvenni a telefont. – szidtam már az elején

- Jól van már, bocs. Amúgy miért hívtál? – kérdezte

- Arra gondoltam, hogy deszkázhatnánk egyet, ketten. – vetettem fel az ötletet.

- Aha, és ezt, hogy gondoltad? Én repülök hozzád, vagy netán te ide, hozzám? – kérdezte röhögve.

- Ja, hogy azt nem mondtam? Itt vagyok a te gyönyörűnek mondott városkádban. – utánoztam , mivel még két hete dicsekedett azzal, hogy ilyen meg olyan szép meg gyönyörű itt minden, ebből a beszélgetésből következett egy két órán át tartó röhögés egy kis hülyüléssel együtt.

- Ezt most komolyan mondod, ember? És nekem még csak nem is szóltál! Na, jól van ám! Van két perced, hogy ide told a képed a deszka parkba! Az óra indul. Tik-tak tik- tak  - közölte tényként, amit akart.

- Jó jó, nyugi van már. Megyek, úgy is oda akartam menni. – mondtam – De lenne itt még valami….. – kezdtem

- Na és most mi kellene ha volna, tesó? – kérdezte.

- Nincs egy felesleges deszkád? – kérdeztem kertelés nélkül.

- De van! Még szép, hogy van! Kéne, mi? – kérdezte nevetve.

- Ja, nem lenne rossz, mivel deszkám az itt nincs, és nélküle igen hülyén néznék ki a deszka parkban. – mondtam én is röhögve.

- Ok, intézek neked egyet mire ideérsz. De cserébe tartasz nekünk egy bemutatót, ha már itt vagy. Megegyeztünk? – kérdezte. Tudja, hogy utálom ha mások előtt kell megmutatnom mit is tudok. Mindenki tisztában van vele, hogy jó vagyok, ezért nem szoktam mutatni nekik semmi olyan most-felvágok-nekik stílusban. Az nagyon nem az én stílusom.

- Megegyeztünk. – mondtam unottan.

- Rendben, ezt akartam hallani. Mire ideérsz hazaugrom egy deszkáért neked. De siess nekem, mert ismerlek, és tudom , hogy most azon jár az eszed, hogy hogy úszhatnád meg ezt a bemutatósdit. De közlöm veled, hogy most nem bújsz ki alóla, mert nem csak én vagyok itt a parkban. – mondta, és a fejemet merném rakni rá, hogy mosolyog a kis geci,hogy évek óta először látni fog engem deszkázni normálisan.

- Jól van, nem keresek kibúvót, de akkor indulj a deszkáért, mert most és is elindulok, és ha nem leszel ott amikor oda érek, akkor megszivatok valakit azzal hogy angolul beszélek csak hozzá. – mondtam nevetve, mert erre már volt példa, és az alany kit szivattam nagyon égett, mi meg ketten a földön fetrengve röhögtünk rajta.

- Jó, sietek csak ne hagyj ki a szivatásból, légyszíves. Ott akarok lenni amikor rájön,hogy tudsz magyarul. – mondta röhögve.

- Mindenképp megvárlak. De most leteszem, hogy eltudj indulni. Na csá – köszöntem el

- Csáó! – köszönt el ő is, majd kinyomtam a telefont.

Elindultam le a lépcsőn, hogy legalább a délutánom és az estém legyen értékelni való, ha már az egész délelőttömet elbaszta anya azzal, hogy közölte , még idén megyek a dokihoz. Lementem, és az ajtónál voltam már amikor egy hangot hallottam magam mögött:

- Hova hova? – kérdezte anyám

- Megyek egyet deszkázni Ricsivel. – mondtam egykedvűen.

- Ahha, és hol a deszkád? – kérdezte mosolyogva

- Ricsi hoz majd egyet, mert én otthon hagytam az enyémet. – mondtam

- Rendben. Mikorra várjunk? – tette fel a minden napos kérdést.

- Nem tudom. Te is nagyon jól tudod, hogy sötétben szeretek a legjobban deszkázni. Úgyhogy nem tudom mikor jövök, ne várjatok. – mondtam amit  ilyenkor mindig mondok.

- Jó. – mondta, majd mintha tétovázást láttam volna az arcán. – Szeretlek – mondta végül.

- Én is. –mondtam, majd odamentem hozzá és szorosan magamhoz öleltem.

- Nagyon sajnálom, hogy máris vissza kell mennünk. – suttogta a vállamba, miközben visszaölelt.

- Tudom, és én is sajnálom, hogy olyan stílusban beszéltem veletek. – suttogtam vissza neki, majd hagytam, hogy adjon egy puszit, és kimentem a házból.

Elindultam a deszka park felé, miközben max hangerőn üvöltött a fülemben a Hollywood Undead. Egyszerűen muszáj  zenét hallgatnom. Mostanában a zenében látom a nyugalmat. Ez a szokás akkor kezdődött amikor 15 évesen anyám beszámolója után megpróbáltam nem felkeresni azt a rohadt geci apámat. Most megint eszembe jutott, és tudom, hogy ez miatt nem fognak sikerülni a trükkök a deszkán, most túl ideges vagyok hozzá. Legszívesebben leülnék valahova a sötétben egy padra és rajzolnék valamit. Nem mondtam még?! Imádok rajzolni, nálam ez is egyfajta kifejezése önmagamnak. Mind a négy tetoválásomat amim van én terveztem, és most is dolgozok egyen. Sőt van ezen kívül még egy aminek kezdenek kirajzolódni a körvonalai fejemben, de nem hiszem, hogy anya nagyon repesne az örömtől ha bejelenteném, hogy még minimum kettőt fizetnie kell. Most úgy is a kedvében kell járnom, mert szeretnék pénzt kérni tőle miután haza értünk, mert azt tervezem, hogy felhívom az én kedves barátomat, és kérek egy idei időpontot, hogy csinálja meg nekem legújabb tetkómat. Remélem anya nem fog nagyon kiakadni, már az előzőt se nagyon akarta megengedni, azt mondta egy 16 (akkor annyi voltam) éves fiúnak nem kéne így kinéznie, de mivel nem tud ellen állni nekem így megengedte.