Még mindig nem kaptam vissza jelzéseket, és nekem ebből az kezd lejönni, hogy nem tetszik nektek amit írok. Azért remélem nem így van. Jól esne egy kis biztatás. Pár szép szó. De én ezek nélkül is nagyon szívesen írom ezt a kis történetemet, mert egyre több ötletem van. Remélem azért abban nincs igazam, hogy nem tetszik nektek, de ki tudja. Na mindegy is. Hoztam a következő részt, amit szintén két részletben tudok majd csak kirakni. Sok puszi nektek, annak a pár embernek aki olvassa ezt a történetet. Remélem tettszeni fog nektek is.Jó olvasást hozzá!

2. rész - december 20. hétfő – 21. kedd /1.

A másnaposság valahogy sose jön jókor. A tegnapi ivászatnak köszönhetően, persze engem és maga alá gyűrt ez az elviselhetetlen érzés, amit mindig erős fejfájás kísér. Ennek köszönhetően a reggelem egybefolyik. Reggel anya nem hazudtolta meg magát, mivel reggel fél hétkor már a függönyöket rángatta el, hogy véletlenül se tudjak vissza aludni, azzal a kijelentéssel, hogy „ha este sikerült ennyire kiütnöd magad, akkor most fel is tudsz kelni”. Hát kösz szépen. Azért valahogy csak sikerült felkelnem. Nem mondanám, hogy valami nagy kedvvel, de hát kinek lenne kedve kettő óra alvás után felkelni, és akkor azt még nem is említettem, hogy utána még pakolnom is kellett. Nem baj azért valahogy sikerült túl élnem, a pakolásban úgyis jártas vagyok már. Megvan a saját módszerem, ami abból áll, hogy megfogom az üres bőröndöt és beleszórom a ruhákat. Anya nem díjazza annyira, mint én, de hát örüljön, hogy nem neki kell még az enyémet is pakolnia. Miután ez is megtörtént felöltöztem, majd lementem a konyhába, hogy egyek valami normálist, hogy után be tudjak venni egy fájdalomcsillapítót, mivel a fejem még mindig úgy zsongott mintha egy elefánt csorda ment volna keresztül rajtam. Senkinek se kívánnám, de komolyan, még az ellenségemnek se. A repülő fél tízkor indult ezért anya már negyed kilenckor az ajtóban toporgott, hogy ő indulni akar, mert le fogjuk késni a gépet. Azért azt hozzá tenném, csak úgy mellékesen, hogy nem véletlenül volt ideges, mivel én még mezítláb dobáltam szét mindent a fenti szobában, mivel rejtélyes módon eltűnt a telefonom, az Ipod-om és az Ipad-om is. Nem, ne is jusson eszetekbe, hogy Apple buzi lennék, csak hát szeretem őket, amúgy is nem mindenek Apple, a telefonom például egy Blueberry. Imádom mindegyiket, de azért a laptop viszi a pálmát mind közül, amit sajnos nem hozhattam el, anya nem engedte, mivel szerinte elég az Ipad is, nem kell még egy laptop is ide. Végül kiderült, hogy minden már anya táskájában lapul, csak ezt elfelejtette velem is közölni. Miután ez is kiderült felvettem a cipőmet és a kabátomat is, és végül sikerült mindent bepakolni a kocsiba, és mind a négyen beszálltunk, majd elindultunk háromnegyed kilenckor a reptérre. Anya kisebb szívrohamot kapott, amikor odaértünk, mivel már csak negyed óra volt az indulásig. Gyorsan könnyes búcsút vettünk a nagyiéktól, már, mint csak anya vett könnyeset, én simán a képükbe mondtam, hogy örülök, hogy az elkövetkezendő egy évben nem kell látniuk őket, még szépen mosolyogtam is hozzá, mire anyától kaptam egy fülest azzal a híres hűvös pillantásával kísérve, amivel szerintem az összes férfit, aki bepróbálkozik nála, elküldi. Ezek után még lehet, hogy illett volna bocsánatot kérnem, de karon ragadtam anyát, és elkezdtem vonszolni a beszállás felé. Végül nem késtük le a gépet, de így is dühös pillantásokat kaptunk az utasok és a stewardessek felől is, mivel már tíz perce indulni kellett volna. A gonosz pillantások kereszttüzében elfoglaltuk a helyünket, én ösztönösen az ablak mellé, anya pedig mellém ült, mivel mindig úgy kérjük a jegyeket, hogy az egyik az ablak mellett, a másik pedig mellette legyen. Leültünk, és utána már rögtön indultunk is. Hát, nem igazán mondhatnám, hogy felemelő érzés ilyen másnapossággal és a vele járó fejfájással együtt a felszállás. Konkrétan azt hittem, hogy ott, helyben kidobom a taccsot. Ezt anya is megérezhette, mivel amikor oda jött hozzánk az egyik légi utas kísérő és kajával kínált, anya csak egy vizet vett el, és azt is nekem adta. Túl jól ismer. Mindegy, majd valahogy túlélem, hogy a saját anyám jobban tudja, mi kell nekem, mint, hogy én azt kitalálhattam volna. Megittam azt az üveg vizet, majd elkértem anyától az Ipodom és kerestem egy lejátszási listát, amit szívesen hallgattam volna. Asszem, Green Day lett a végső választottam. Én ilyen mindent-meghallgatok-csak-ne-elektronikus-legyen srác vagyok. A különböző DJ-k zenéit utálom, egyedül talán, mondom talán David Guetta-t tudom elviselni. De az ő zenéit is csak egyszer egy évben, ha nagyon nincs más. Én inkább az olyanokért vagyok oda, mint a Green Day, Nirvana, System of a Down, Muse, Metallica, Hollywood Undead meg az ezekhez hasonló. Miután felcsendült az első ismerős dallam a fülemben, már nem nagyon érzékeltem a körülöttem lévőket, csak annyit, hogy anya a vállamra hajtotta a fejét, és elaludt. Ezt követően engem is elnyomott az álom. Szerintem végig aludtam az egész utat, mert a következő amit érzékeltem az, hogy anya kedvesen simogatja a vállam és közben a fülembe suttogva próbál felébreszteni.

- Mmm – fejeztem ki nem tetszésemet, majd nyújtóztam egy nagyot. – Ott vagyunk már? – kérdeztem, pedig tudnom kellett volna, hogy még nem lehetünk ott.

- Ezt komolyan kérdezted? – kérdezte felvont szemöldökkel, és egy kis mosoly bujkált a szája szélében – Még aludhatnál egy kicsit. – javasolta.

- Mikorra érünk oda? – kérdeztem két ásítás között. Lehet, hogy megfogadom anya tanácsát, és alszok még egy kicsit.

- Hajnali öt, ha normálisan nézzük, mármint ha visszaszámoljuk azt a kilenc órát. – magyarázta, mintha tudta volna, hogy nem igazán érteném meg elsőre.

- Akkor valószínűleg alszok még. – mondtam, majd tovább nyomtam a lejátszási listát, hogy Marilyn Manson legyen a következő. Őrült egy ember, az biztos, de valahogy sikerült megszerettetnie magát velem. Egyik kedvenc énekesem.

A fejemet anya vállára hajtottam, de valahogy nem tudtam elaludni. Gondolatban valahol máshol jártam. Leemeltem a fejem anyáról és az ablak felé fordultam. Sose bírtam a magasságot, de most valahogy jól esett azt nézni, ahogy átsuhanunk a felhőkön, a tiszta égen. Nem tudom miért, de most a húgom jutott az eszemben. Már szinte nem is emlékszem mikor láttam utoljára, az oké, hogy skype-on beszélünk szinte minden nap, de azért az nem ugyan az. Amiket mostanában hallok tőle, abból az jött le, hogy a fiúk nagyon rá szálltak a suliban. Valamilyen szinten ezen meg sem lepődtem, amikor először mondta, de azóta már többször is említette és kezdek ideges lenni, hogy nem tudja esetleg megvédeni magát. Tudom, hogy a törékeny külseje mögött egy igen kemény belső lakozik, mert megedzette az idő, amit egymás nélkül töltöttünk, úgyhogy nem is tudtunk róla, hogy a másik él-e vagy esetleg már a másvilágon tartózkodik. Ez az időszak nem csak neki volt nehéz, mert bennem ugyan úgy meg van annak az időszaknak a helye, belül. Mélyen el van raktározva, de nekem is komoly következményei voltak. Szóval, egy kicsit azért aggódom érte, nagyon szívesen lennék ott vele, mert biztos nem csak elsétál egy fiú mellett, aki beszól neki. Szinte biztos, hogy olyankor előveszi azt az énjét, amit még tőlem sikerült eltanulnia az elmúlt egy évben. Nagyon hasonló a személyiségünk, a stílusunkban már nincs annyi hasonlóság, de ezt majd később. Mivel szinte ugyan olyan személyiséggel rendelkezünk, ezért nehéz minket egy helységben megtűrni huzamosabb ideig. Olyankor vagy elkezdünk veszekedni, vagy annyira egyet értünk valamiben, hogy arról kezdünk el vitázni, hogy, hogy érthetünk ennyire egyet valamiben. Egyszóval, hogy ha mi együtt vagyunk, akkor veszekszünk. Azért vannak szép pillanataink is, nem csak ahhoz értünk, hogy lehet a másik agyára menni. Mivel szinte egyek vagyunk, nagyon megértjük egymást. Mindig kiállunk egymás mellett, ahhoz képest is, hogy mindketten meg tudjuk védeni magunkat. Most is azért lennék szívesen mellett, hogy meg tudjam óvni attól, hogy valami bajba keveredjen amiatt, hogy megpróbál vigyázni magára. Azt mondta, ne merjek senkinek se szólni a haverjaim közül A Coruna-ban, majd ő elintézi. Megígértem neki, bár igen csak nehezemre esett nem szólni senkinek. A húgom egy nagyon segítőkész, megértő lány, akinél mindig a másik személy az első, nem saját maga. Ebből voltak már problémái, de mindig megoldotta. Szeretetre méltó és nagyon szerethető is egyben, akivel akkor beszélhetsz meg dolgokat, amikor neked szükséged van rá, mert ő mindig ott van neked. Nem mondhatnám, hogy egoista, de nem is abból a szerényke lány csoporthoz tartozik, akik szemüket lesütve, elpirulva „bámulják” a suli menőbbik felét. Az én drága testvérem a menők csapatát erősíti, de nem azért, mert mindenkit lenéz meg kiröhög, hanem pont az ellenkezője miatt. Nem is akart ő ahhoz a csoporthoz tartozni, aminek most oszlopos tagja, ez úgy volt, hogy egyszer beszólt neki a suli nagy menő csajszija és ő visszamert szólni neki, sőt még meg is védett egy stéber buzit, aki az óta a legjobb barátja, és nem is annyira gáz a srác, mint először gondoltam. Ezek azok a tulajdonságok, amik bennem is megtalálhatók csak, éppen amíg neki ez a többséget jelenti az, nálam a kisebbség. Na nem mintha belőlem ezek olyan szinte hiányoznának, hogy nem lehet normálisan beszélni, csak hát én mégis csak fiú vagyok. Ami az én személyiségem főbb alkotója az a magabiztosság, elhatározottság és valamilyen szinten a kegyetlenség is. A húgom nem nagyon szereti, ha ezeket, a tulajdonságait kell használnia, de azért néha szokta, főleg akkor, amikor velem van. Belsőre nagyon hasonlítunk, de külsőre már nem annyira. Mint már említettem a húgom nem a csúnyákhoz tartozik, még akkor is, ha neki kissebségi komplexusa van, és azt hiszi magáról, hogy csúnya. Minden nyáron én öntöm belé a lelket, és úgy tűnik, hogy most talán sikerült, mert olyasmit mondott a múltkor, hogy beszélt egy „cuki” fiúval, aki nagyon bejön neki, csak nem egy országban vannak. Tényleg, erről még beszélnem kell vele. Na, de most nem itt tartottam. Szóval, mivel én kb. 185 centi vagyok így ő 10 centivel  kisebb nálam, ami annyit tesz, hogy olyan magas, mint anya. Hosszú combjával, és formás lábával akár láb modellnek is mehetne, már ha vannak olyanok egyáltalán. Ha felfelé haladunk, akkor meg kell, hogy említsem a fenekét, ami még szerintem is igen figyelemre méltó, pedig azért az ember, csak nem mond ilyet a saját testvérére. Lapos has, és a mellei azok, amikről nem szeretnék mit mondani, mivel azért az, hogy a fenekére kijelentem, hogy k**va jó, attól még van bennem annyi tisztelet, hogy a melleire nem mondok semmit. Ha mégis kellene mondanom róla valamit, akkor is csak annyit mondanék, hogy elég nőies, már most 16 évesen is. Az arca az, ami miatt már sokszor kellett össze vesznie apával, mert már nem egyszer kérté fel modellkedésre, de apa soha nem engedte meg neki. Ilyenkor általában én vagyok az, akivel még jobban összeveszik apa, mert engem hív először a testérem, hogy segítsek neki, én meg hívom apát, akivel odítozunk egy sort, a végén meg egymásra csapjuk a telefont. Ez már annyira megszokott, hogy anya mindig csak azt kérdezi a végén, hogy „te vagy ő?”. Ez azt akarja jelenteni, hogy ki csapta le a telefont, apa vagy én. Általában apa az, aki rám csapja a telefonját. Hát, ezt is meglehet szokni. Visszatérve a tesómra, az arca az, amit szerintem minden élő lány, aki már látta életében, irigyel. Nem túl ovális és nem is túl gömbölyű, pont olyan amilyennek lennie kell. Szemeit anyától örökölte, így óriásiak, de a színe nem sötét tengerkék, mint anyáé, hanem mogyoróbarna. Aranyos, kis pisze orra, telt ajkai vannak. A haja kicsivel a válla alá ér, és ugyan olyan mogyoróbarna a színe, mint a szemeinek. Szemüveget kéne hordania, de nem szereti, ezért kontaktlencsét használ, ha nincs otthon. Az öltözködése is olyan, mint a személyisége, színes, de egyáltalán nem kihívó. Nagyon szereti a pasztellszíneket, amiket nagyon szépen kiemel a napbarnított bőre. Feketét nem nagyon hord, inkább a vidámszíneket szereti. Ő nem kifejezetten az a csak-nadrágot-hordok lány, mert oda van a különböző szoknyákért is, amik nagyon előnyösek a hosszú lábaira. Ha kell elegáns, laza, komoly, vagy épp amit kíván az esemény, amire indul. Otthon általában csak egy sima póló és egy melegítő nadrág az, amit visel, meg persze a szemüvege. Nem tudom megérteni apát, hogy miért nem engedi meg neki, hogy modellkedhessen. Szülinapjára már tudom is mit fog kapni tőlem, meg lehet, hogy anyát is beleveszem a buliba. Nagyon megérdemelne már egy jó bulit, meg ha jobban belegondolok egy pasi se lenne rossz, talán akkor nem lógna olyan sokat skype-on, hogy engem várjon. Na nem mintha ezzel bajom lenne, csak hát most lesz 17, és nem nagyon találja a helyét sehol. Most ez úgy hangzott, mintha nekem lenne barátnőm, és úgy okoskodnék neki. Nem. Ilyenről szó sincs. Még nekem sincs senkim, és nem is nagyon tervezem, hogy becsajozok. De az ilyet nem lehet előre eltervezni, ezért nem is mondanék erről most többet, legyen annyi elég, hogy nem tervezem a közeljövőben, hogy barátnőt találjak magamnak, de nyitott vagyok mindenre, vagyis hát majdnem mindenre.

Hát úgy látszik ez a gondolatmenetem is tovább tartott, mint terveztem, mivel a 30 órás repülőútból már csak fél órát kell a repülőn töltenem. Úgy gondoltam, élek egy kis társasági életet, ezért kivettem a fülemből a fülhallgatómat és anya felé fordultam.

- Akkor holnap már megyek is a dokihoz? – kérdeztem szerintem normálisan, ahhoz képest, hogy mennyire nincs kedvem hozzá.

- Szilveszter, nem tudom, hogy te hol voltál az elmúlt két napban, de már vagy hatszor közöltem veled, hogy még aznap mész, amikor leszállunk a repülővel Los Angelesben, azaz még ma mész. Nem emlékszem pontosan hánykor, de ha jól rémlik, akkor délután 5-re. – közölte velem, a halálom pontos időpontját, mivel biztos, hogy én ár nem fogok élni, amikor végzek a dokinál, mert megfogja gyilkolni azt a pár agysejtemet is, ami van.

- Ne csináld már ezt, anya –kezdtem el nyafogni – Nem mondhatod komolyan, hogy még ma meg kell, hogy halljak.

- Nem hiszem, hogy bárki is bántana téged a pszichológián, és ha igen, akkor meg tudod védeni magad. – mondta anya mosolyogva, mivel pontosan tudta, hogy nem erre gondolok, de azért jó tudni, hogy szerinte meg tudom védeni magam. Nyitottam a számat, hogy a mondandóm első felével vitát kezdeményezzek, de anya tudhatta, hogy mit akarok, mert megszólalt még mielőtt én szólhattam volna. – És nem, nem vagyok hajlandó veled erről vitatkozni. Tudod, hogy minden a te érdekedben történik, még akkor is, ha te ezt nem tudod még értékelni. De biztos vagyok benne, hogy majd később még megköszönöd. – adott egy puszit az arcomra, és tudtam, hogy ezzel ő lezártnak tekinti a témát.

- Mi van Ricsivel? – kérdezte hirtelen anya.

- Mi lenne? – kérdeztem értetlenül, mert nem igazán emlékeztem, mikor kérdezte meg utoljára mi van Ricsivel.

- Hogy van? Hogy megy neki a suli, meg ilyenek. – válaszolta úgy mintha ez tök normális lenne

- Ja, hogy úgy. – esett le, azért. – Nincs semmi különös vele se, csak szétunja magát otthon, és kéne neki egy kis kikapcsolódás. – mondtam, majd majdnem felugrottam a székemből, amikor eszembe jutott valami.

- Mi lenne, ha eljönne hozzánk valamikor? - kérdeztem

- Nekem nem lenne vele semmi bajom, és ezt te is tudod. Az a kérdés, hogy ő, és főként a szülei mit szólnának hozzá. – mondta anya

- Majd beszélek vele, és elintézzük, hogy eljöhessen. – válaszoltam, és már akkor tisztában voltam vele, hogy simán nyert ügyünk van, mert a szülei még azt se vennék észre, ha esetleg elköltözne, annyira nem foglalkoznak vele.

- Rendben – mondta anya mosolyogva, majd megkértek minket a stewardesek, hogy maradjunk a helyünkön, mert megkezdődött a leszállás. 15 perccel később már a repülőről sétáltunk le. Bementünk az épületbe és mentünk, hogy megkeressük a csomagjainkat. Miután meglettek, kimentünk az úthoz, hogy leintsünk egy taxit. Nem mondhatom, hogy könnyű volt, de azért sikerült. Ezután kemény 20 percet ültünk a kocsiba, amikor végre megállt a házunk előtt. Ahhoz képest, hogy csak ketten, nyáron meg hárman lakunk benn, elég nagy. Egy, két emeletes tört fehérszínű (bármilyen is legyen az) házról van szó, aminek fekete háztetője van. Hatalmas ablakokkal, amik nem az utca felé néznek, mert az ú felé csak kicsi ablakok néznek. Nagy kertünk van, amiben elfér egy medence is, meg anya fűszer, illetve virágos kertje is. A ház belülről nagyon modern, minden szoba két szín árnyalataként van berendezve. Az én szobám például a fekete és a fehér árnyalataiban úszik. Van egy óriási ágyam a fal mellett, vele szemben a falon egy TV. A tévé melletti falam polcokkal van fedve, amin a CD és DVD gyűjteményem található. Ezek a fő dolgok a szobámban, de van egy íróasztalom is, amin általában szanaszét vannak dobálva a rajzlapok, amiken épp az aktuális rajzaim vázlatai találhatók. Ezek mellett a sarokban található még egy akusztikus gitár, ami mindenféle bandák matricái vannak, az állványán, mellette pedig a basszus gitárom. A ruháimnak van egy gardróbom, ami szerintem fölösleges, mivel mindig csak bedobálom a cuccaimat, és egyébként is főként a gördeszkáim vannak ott. Nagyjából ez a szobám.

Miután bementünk anyával a házba, anya kinyomta a riasztót, én meg elindultam a cuccokkal az emeletre. Anya bőröndjeit beraktam a szobájába, a sajátaimat meg az én szobámba.

-Szilveszter – hallottam anya kiabálását a földszintről.

- Igen? – kiabáltam vissza

- Feküdj le aludni, biztos fáradt vagy – kiabálta vissza nekem, én meg eljátszottam a gondolattal, hogy lefekszek és alszok egy kicsit. Ezek után a képzelgéseim után rájöttem, hogy ez az időeltolódás nagyon nagy szívás, és, hogy tényleg fáradt vagyok.

- Oké, már itt se vagyok – válaszoltam szintén kiabálva, majd elindultam a szobám felé, amikor még hallottam, ahogy anya utánam kiabál:

- Fel keltelek 4-kor, hogy oda érj a dokihoz.

Baszus, pedig azt hittem, már elfelejtette.

- Jó – adtam a választ, amiről tudtam, hogy várja.

Ezek után levettem a cipőmet, amit a babzsák foteleim felé hajítottam. Majd a pólóm követte, azután pedig a zoknim és a gatyám is. Amikor már az ágyamban feküdtem, hanyatt azon gondolkozva, hogy kaphattam ilyen csodálatosan kedves anyukát, akkor jöttem rá, hogy milyen álmos is vagyok. Nem kellett sok idő és már aludtam is.

Még csak két részt tettem ki de már 100 megtekintés?! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek.Ezen kívül nem nagyon kaptam vissza jelzést de azért remélem tetszik amit írok. Itt van az első rész második fele.Jó olvasást hozzá!

1.rész – December 19. /2.

Nagyon elmélyülhettem a gondolkodásban, mivel már láttam a deszka parkot kirajzolódni a szemem előtt. Nem voltak sokan, biztos a sötét miatt. Nem láttam egy ismerős arcot sem, csak egy túlságosan is ismerős srácot aki nekem háttal állt, de még így is sikerült rájönnöm, hogy az én, mondhatni legjobb barátomat látom. Az a tipikus össze-vissza zselézett haj még hátulról is elárulta. Nem nagyon szoktam leírni, hogy néznek ki a haverjaim, de szerintem most kivételt teszek. Szóval ,Ricsi kb 182 cm magas, mint már említettem össze-vissza zselézett haja van ami olyan fekete, hogy olyat még életemben nem láttam. A szeme olyan zöld mint a fű,de nem az a világos szar, hanem az  a frissen öntözött sötét zöld. Kifejezetten jó ízlése van, mivel deszkázik ebből az következik, hogy deszkás cuccokat hord meg minden, de nem ezeket a gagyi fajtákat. Nagyon jó fej, lehet vele rendesen hülyülni, de azért komoly is tud lenni ha szükség van rá. Nagyon bírom, és a legjobb haveromnak mondhatom, még akkor is ha egy egész óceán van köztünk az év nagy részében, és szerintem ez az érzés kölcsönös.

Fogtam a fülhallgatómat, zsebre vágtam és futni kezdtem. Szerencsére nem szólt neki senki, hogy jövök, így nagy meglepetésére a hátára ugrottam, aminek az lett a következménye, hogy mindketten a földön kötöttünk ki. Szerintem hirtelen azt se tudta ki ő és hol van. Aztán fel nézett rám, és nem bírtam tovább, elkapott a röhögés.

- Bazd meg , Sid!! Mi a szent szar ütött beléd, ember?? – kiabálta, de láttam, hogy egy másodperc múlva ő is röhögni fog………és igen, annyira jó vagyok.

Miután mind ketten kiröhögtük magunkat sikerült fel állni,és szemügyre vettem a körülöttünk álló embereket. Őszintén, egyiket se ismertem. Tavaly nem ők nyomultak a haverommal.

- Mi van, Ricsi? Meguntad a tavalyi bandát? – kérdeztem angolul, mivel nem akartam, hogy ők is értsék. Bár annak is fenn  áll az esélye, hogy tudnak angolul, de nem hiszem, hogy annyira, hogy sikerüljön nekik érteni amit egymásnak mondunk.

- Á nem, csak most épp nem velük voltam kinn  amikor hívtál – válaszolta szintén angolul

- Hát, ok. Akkor mehetek magyarul? – kérdeztem még mindig angolul

- Ja, szerintem simán – mondta most már magyarul

- Csáztok, srácok – néztem a 3 értetlenül pislogó, hasonló stílusú fiúhoz

- Csá, Hello, Hy – hangzott egyszerre a három válasz

- Na mi van? Állunk itt mint a szobrok, vagy deszkázunk is? – kérdeztem, mert már kezdett idegesíteni, hogy mindegyik csak nézett rám mint bárány az új kapura.

- Ki vagy te? – tette fel az egyik a nem túl udvarias kérdését. Már ép szóra nyitottam a szám amikor Ricsi megszólalt.

- A legjobb haverom, úgyhogy olyan stílussal beszélsz vele, ahogy velem is tennéd. Értetted? – vágta rá kapásból

- Ja, de a nevét csak szabad tudni? – kérdezte egy fokkal kedvesebben

- Szabad. A nevem Silvester Contreras – mondtam unottan

- Mi?! – kérdezték egyszerre, mire nem tudtam mit mondani, mivel fogalmam sem volt miért lepődtek meg ennyire

- Na, most mi van?- kérdeztem most én

- Tudod, Sid, itt Magyarországon van egy videó fenn youtube-on, amin igen csak profi módon tolod egy parkban. Ezt a videót szinte mindenki látta aki egy kicsit is szeret ide járni. Szóval nálunk egy fajta példaképpé váltál az elmúlt egy hétben – mondta úgy mintha minden rendben lenne, pedig tudja, hogy utálom az ilyeneket.

- Ki a…….? – kezdtem de hirtelen eszembe jutott valami – Mikor tették fel? – kérdeztem a kelleténél kicsit idegesebben.

 - Kb 3 hete. – válaszolta a másik gyerek. Tudtam. Annyira jó vagyok!!

- Az egy verseny volt , és a győztes videóját felrakták. – mondtam most már nyugodtan.

- Nah ez is megvolt, szóval most már mehetünk deszkázni? – kérdezte Ricsi.

- Persze, miért is ne?! Menjünk, mert ide fagyok. – mondtam, mert kurvára hideg van itt Magyarországon télen. Nem hoztam meleg ruhát szóval csak egy pulcsi van rajtam.

- Mi van öcsi, nem bírod a hideget? – röhögött az egyik. Esküszöm annyira egyformák, hogy lehetetlen megkülönböztetni őket.

- Anyádat, te büdös köcsög. – mondtam, majd kitéptem Ricsi kezéből a deszkát és elindultam a rámpák felé. Nagyon ideges voltam, mert eszembe jutott a tegnap, szóval nem arra a gyerekre voltam ideges csak rajta töltöttem ki, amit otthon nem nagyon akartam anya előtt. Ugrattam egy párat, amíg üvöltött a zene a fülemben. Szükségem volt már erre, mert nagyon régen álltam már deszkán. Hiányzott az az érzés, amikor azt hiszed, hogy szárnyalsz, és a madarakat a testvéreidnek érzed. Egyszerűen megunhatatlan. Az életemet jelenti mind ez, a zene és a deszkázás. Úgy ítéltem meg, hogy most már elég nyugodt vagyok ahhoz, hogy a többiekkel együtt menjek, szóval kiszedtem a fülesemet, és oda mentem Ricsiékhez.

 - Bocs srácok az előbbiért, csak kicsit feszült vagyok mostanában.- kértem bocsánatot az előbbi kiborulásomért.

- Nem lényeges. – mondta az egyik szőke.

- Mi van veled Sid? Olyan …………nem is tudom, miért vagy ilyen ideges? – kérdezte Ricsi, annyira tudtam, hogy ő fogja feltenni ezt a kérdést, túl jól ismer ahhoz, hogy ne vegye észre ha valami nincs rendben. Most erre a kérdésre mi a szart feleljek? Mondjak el neki mindent, vagy még ne? Annyira nem tudom mit csináljak…………..

- Majd elmondom. – választottam az arany közép utat. Azt a…… milyen költői is tudok lenni.

- Te tudod, haver. De azért remélem nincs nagy gáz. – mondta

- Én is remélem……..bár szerintem ennél nagyobb már nem lehet. – mondtam, mivel ennél nagyobb szarban még nem nagyon voltam. Ricsi csak egy nagyot sóhajtott, mert rájött, hogy a mostani nem oldható meg egy egyszerű „sajnálommal”.

- Srácok asszem mi most Siddel elmegyünk,de ti maradhattok még ha gondoljátok – mondta mire elképedve néztem rá, mert még deszkázni akartam a sötétben.

- Ok, akkor mi még maradunk -  mondták, mire Ricsi csak bólintott s már el is indult a kijárat felé, én meg csak álltam ott mint hülye gyerek.

- Mi van Sid, nem jössz? – nézett vissza a válla fölött, én meg ráálltam a deszkámra és elindultam felé.

- Most meg miért kellett eljönni onnan? – kérdeztem mikor már a második sarkon túl gurultunk egymás mellett, és szinte tudta, hogy hova megyünk.

- Azért barátom, mert totál magad alatt vagy, ezt bárki megmondhatja,még az is aki nem ismer annyira mint én. És azért mert most szépen leülünk egy üveg pia társaságában és elmesélsz minden szarságot amibe sikerült megint belekeveredned. – mondta úgy mint aki biztos benne, hogy nem fogok nemet mondani neki. És, hogy milyen igaza volt!! 20 perc elteltével már egy számomra ismeretlen park közepében lévő tóban fürödtünk. Azt azért hozzá tenném, hogy ebben a fürdés-télen-a-tóban dologban nagy segítségünkre volt mi jó barátunk a Jack Daniel’s. Nálunk ez már bevetett szokás ha baj van, egy vagy esetleg kettő üveg pia és máris jobb hangulatban tudjuk megbeszélni a szarságokat amiket akkor csináltunk amikor én Los Angelesben voltam. Most például elárulta, hogy van egy barátnője.

- Nem mondhatod komolyan, hogy velem iszod le magad ahelyett, hogy vele lennél. – mondtam teljesen őszintén………….vagy már a pia beszélt belőlem? Nem is tudom……..

- Ne szórakozz már velem, Sid. Tudod nagyon jól, hogy imádok veled inni. Ő meg különben is nagyon jól el van otthon egyedül. – ironizált Ricsi. – Na jó most akkor komolyra fordítva a szót. Már ha sikerül, ennyi pia után – mondta kicsit dülöngélve – Tudod, hogy mennyit vártam már , hogy ez a kibaszott karácsony eljöjjön, és találkozhassak a legjobb haverommal? Úgy, hogy jobb lesz ha szépen elkezded mesélni mi a szent szart csináltál már megint. – fejezte be, mire egy nagy sóhaj keretében elkezdtem neki mesélni a tegnap éjszaka történteket. Minden elmondtam neki, kezdve azzal, hogy miért mentem a bárba, kivel, meg, hogy miért vertem szét azt a szerencsétlent. Ezek után még azt is elregéltem mi történt a rendőrségen – ennél a résznél minden szép szóval illettem a magyar rendőröket – aztán azzal fejeztem be, hogy pszihológushoz kell járnom. Egy ideig csend volt, amíg feldolgozta az információt, majd fütyült egy nagyot.

- Hát ezt kurvára, sőt még annál is jobban megszívtad, öregem. – mondta

- Ahha – adtam az értelmes választ, mivel épp ittam.

- Ez igen, Sid. Ehhez már tudás kell. Történt valami más is amíg én itthon voltam? – kérdezte idegesen, mert fölhúzta magát azon, hogy nem vele mentem bulizni.

- Baszódjál már meg Ricsi. Szerinted miért nem hívtalak?! Ha ? Arra nem is gondoltál, hogy tudtam, hogy ez lesz és nem akartalak téged is belerángatni? – kaptam fel a vizet én is. 

- Kibaszottul idegesít, hogy mindig gondolsz rám, és mindig igazad van. Most is tiszta részeg vagyok és azért mondom azt amit. Hiányoztál! Oké ?! nem nagyon szoktam ilyeneket mondani, de kurvára hiányzott már, hogy személyesen is találkozzak a legjobb barátommal, akit minden nap csak egy kibaszott ablakban látok a laptopom képernyőjén. És igen, ezért esik rosszul, hogy nem hívtál el tegnap bulizni, bár tudom, hogy csak nekem akartál jót vele…… - ordított most ő, a változatosság kedvéért.

- Ha jobban bele gondolok nekem is hiányzott már, hogy a legjobb haverommal igyak egy jót, és nem csak egy kis képernyőn lássam. – vallottam be én is, ha már ilyen  őszinték vagyunk egymással.

- Hallod, Sid szerintem már rohadt sokat ittunk ahhoz, hogy ilyen komoly beszélgetéseket folytassunk le egymás között. Váltsunk témát, ok? – kérdezte már nyugodtabban.  

- Ja, szerintem is jobb lesz. – mondtam, majd azon törtem a fejem mit is mondhatnék/kérdezhetnék, amikor……… -  Hé, Ricsi mesélj már valamit a barátnődről. – kértem, mert ez az egy jutott eszembe.

- Hát jó. Hol is kezdjem? Á meg van. Ő nem egy olyan barátnő amilyen mindenkinek van. Ő egy  aranyhal. –jelentette ki, és büszkén kihúzta magát.

- Komoly? Egy aranyhal? – kérdeztem a röhögéstől fuldokolva.

- Hé, vigyázz a szádra mit mondasz. Nagyon hűséges és mindig ott van amikor egyedül vagyok – mondta, majd egy pillanatra elgondolkozott, és ő is röhögésben tört ki. Azt hiszem felfogta, mit is mondott az előbb.

- Oké, ez durva volt. Most akkor komolyan, milyen a barátnőd? – kérdeztem még mindig a röhögésemet visszatartva.

- Komolyan mondtam. Egy aranyhal. – mondta tök komolyan.

- De akkor miért pont egy hal? Miért nem egy kutya például? – kérdeztem totál elképedve azon, hogy egy ilyen fiú, mint a Ricsi egy aranyhal a háziállata.

- Azért egy hal, mert ez szerelem volt első látásra. – mondta még mindig büszkén – Múltkor mentem haza és elmentem egy állat bolt vagy, mi a neve mellett és ott volt a kirakatban egyedül. Megsajnáltam, ezért bementem és megvettem. Fogalmam sincs miért, de teljesen megkedveltem. – fejezte be.

- Hát, tudod ez lett volna az utolsó dolog amit kinézek belőled. – röhögtem

- Tudom, de ez van, ezt kell szeretni. – mondta, majd mintha szomorúság öntötte volna el – Mikor mész vissza?

- Holnap valamelyik korai géppel. – válaszoltam, és már én sem voltam valami jó hangulatomban.

- Akkor szerintem mennünk kéne – mondta, mire elő vettem a telefonomat és megnéztem az időt, 3:46

- Ja, lehet, hogy mennünk kéne – hagytam rá, majd valahogy kimásztunk a tóból, és elindultunk haza. Nem sokat beszélgettünk, inkább csak gurultunk egymás mellett. Aztán megálltunk a nagyimék háza előtt. Nem a legnagyobb ház, de két emeletes és a nagyiék nagyon szeretik.

- Majd beszélünk. – mondtam neki.

- Mindenképpen – bólintott.

- Hát akkor szia – mondtam kicsit szomorúan, mivel még alig voltunk együtt ahhoz képest, hogy mióta nem láttuk egymást személyesen.

- Szia – intett ő is kb olyan hangulattal amivel én. Elindultam az ajtó felé, de még hallottam ahogy utánam kiabálja:

- Aztán jó lenne már ha neked is sikerülne becsajozni haver

Ezek után bementem a házba, és elindultam a szobám felé. Az ajtóra egy cetli volt tűzve anyukám gyöngy betűivel rajta.

Szilveszter!

Most nem mondhatnám, hogy örülök annak, hogy ilyen sokáig kint vagy Ricsivel, mert holnap 10-kor indul a gép. ½ 7-kor keltelek, és nem fogom megengedni, hogy tovább aludj, mivel még össze kell pakolnunk. Fogalmam sincs mikor olvasod ezt el, de csak remélni tudom, hogy tudsz eleget aludni, hogy reggel ne kelljen ordibálni veled.

Puszil:

A te drága anyukád

U.I. : Azt remélni se merem már, hogy józan is legyél.

Egy sóhaj keretében leszedtem a lapot az ajtóról és bementem a szobába. A ruháimat csak egy hanyag mozdulattal az egyik székre hajítottam. Mondhatom, hogy amikor a fejem a párnára került, akkor már aludtam.