Hát, nagyon régen hoztam ár részt, és nagy részt az év vége miatt, a nyelvvizsgák és a felvételik miatt volt, de az is közbe játszott, hogy nem volt kedvem begépelni a gondolataimat. De ma este valahogy összegyűjtöttem erőmet, és leírtam az első felét ennek a résznek, és lehet, hogy csak három részben tudom kirakni, de minél előbb megpróbálom összehozni a többi részét is.

3. rész – December 22. szerda / 1

Egy nagy huppanásra ébredtem fel. Nagy nehezen kinyitottam a szememet, és azt kellett észre vennem, hogy én voltam az, aki huppant egy nagyot. Ugyanis leestem a kanapéról. Most, hogy ezt végig gondoltam, éreztem, hogy kezd fájni a fejem, az eséstől. Lassan feltápászkodtam a szőnyegről, hogy megnézzem mennyi az idő. 9:58 –at mutatott a tévé. A zene még mindig szólt, de most már nem olyan hangosan, mint amikor elaludtam este, amiből arra következtettem, hogy anya már itthon van, és ő halkította le. Odaléptem a hifihez és kinyomtam a zenét, mert most nem volt hangulatom hozzá.

Hangokat hallottam a konyhából, ezért elindultam felé. Közben elhaladtam a tükör előtt, és belepillantottam. A tükörből egy nagyon fáradt szemű, de egész helyes srác nézett vissza rám, akin látszott, hogy most kelt, mivel a szürke melegítőgatya kicsit ferdén állt rajta, kockás hasán pedig a kanapé gyűrődései által kialakított térképet lehetett látni. A hajam szanaszét állt, és mivel nem viseltem pólót a tetoválásaim is láthatóvá váltak. A mellkasom baloldali részén, a szívem fölött egy régi stílusú iránytű képe látszik, aztán van egy felirat a jobb oldalamon, amin fentről lefelé az olvasható, hogy „nao existe como aquele tao impossível”, ami annyit tesz ki, hogy nem létezik lehetetlen. Ezt akkor döntöttem el, hogy magamra varratom, amikor megtaláltam a húgomat, de csak évekkel később került a testemre. Ezeken kívül még egy van, a bal lapockámon, ferdén két sorban, „el inferno vacío, porque les diablos están todo aquí”, a pokol üres, mert az ördögök mind itt vannak. Meg ugye van még egy, ami a bal felkarom belső felén található, ahol pedig az szerepel, hogy „el adlátere da le muerte”, ennek pedig már meséltem a keletkezéséről, és a jelentéséről is. Miután megigazítottam a gatyám folytattam az utamat a konyha irányába, ahonnan nem csak anya hangját véltem felfedezni, hanem egy mélyebb férfihang is hallatszott. Ez kíváncsivá tett, ezért gyorsítottam lépteimen.

Mikor oda értem az ajtóhoz földbe gyökerezett a lábam. Valószínű, hogy nem erre számítottam. Anyám egy férfi ölében ült, aki épp pirítóssal etette. Hozzátenném, hogy az én lekvárom volt anya szendvicsén.

- Ne is zavartassátok magatokat. – mondtam lazán, majd elindultam a hűtő felé, hogy igyak egy pohár narancslét. Erre mindketten felém fordították a fejüket, és láttam, hogy anya egy zavarba jött attól, hogy ilyen helyzetben látom őt. A férfi nem az arcomba nézett, hanem először a tetoválásaimon akadt meg a tekintete, mintha nem erre számított volna. Lehet, hogy anya mondott egy-két dolgot rólam neki, de esélyes, hogy nem mondta közé azt a tényt, hogy az ő drága fia szét van tetoválva. Miután végzett a mellkasom szemléletével kíváncsian nézett az arcomba, majd a szemembe. Megemelte a szemöldökét, majd amikor látta, hogy nem igen szimpatizálok azzal, hogy az anyámmal az ölében van, finoman megfogta a derekát, és talpra állította, majd oda lépett hozzám, és a kezét nyújtva bemutatkozott:

- Crispin Forester vagyok. – mondta még mindig a kezét nyújtva, majd amikor észrevette, hogy nem áll szándékomban megfogni, leejtette maga mellé. Anyára néztem, aki meg engem nézett szigorú arccal. Nem foglalkoztam vele, csak odaléptem a hűtőhöz, hogy ki vegyem, amiért elindultam. Kinyitottam a hűtőt és kivettem a narancslét, majd a szekrénybe nyúltam egy pohárért, és kivettem a poharamat, majd öntöttem bele gyümölcslét. Amikor megfordultam anya Crispin mellett állt, aki a derekát ölelte az egyik kezével, míg a másikkal egy hajtincset simított a füle mögé. Lazán neki dőltem a konyha pultnak és most megengedtem magamnak, hogy jobban szemügyre vegyem a pasit. Markáns arcán egy kicsit hegyes orr, szép ívű száj és egy sötét szempár jellemezte. Bajusza, szakálla nem volt, szerencsére. Haja sötét szőke, közép hosszú, egy kicsit bezselézve, de nem vitte túlzásba, és neki így állt jól. Közel olyan magas lehetett, mint én, sötét farmert viselt, egy sötét inggel, amit deréknál betűrt. Egy kicsit gyűrött volt, ami arra engedett következtetni, hogy tegnap este is ezt viselte. Erre az észlelésre anyára néztem, aki ugyan azt a ruhát viselte, ami tegnap is rajta volt, amikor kirakott a dili dokinál. Ezek szerint ő volt az a titokzatos férfi, akivel anya találkozott. És ahogy most elnéztem őket, szerintem nem is először találkoztak. Ott álltak, és egymást nézték, olyan pillantással, amitől olyan érzésem lett, hogy nekem nem lenne szabad most itt lennem. És ekkor elkövettem egy oltári hibát, anya kezére néztem. Majdnem kiesett a kezemből a pohár, de inkább gyorsan belekortyoltam, mert biztos, hogy valami sértőt mondtam majdnem. Ugyanis anya kezén egy gyémántgyűrű csillogott. Megittam a narancslét, és anyára néztem megvetően.

- Esto que puede seriamente! (ezt nem mondhatod komolyan) – szóltam neki spanyolul, mert feltételeztem, hogy az újdonsült vőlegény nem tudja ezt a nyelvet beszélni. Anya rám nézett, majd amikor meglátta az arckifejezésemet ellépett Crispintől.

- Mire gondolsz? – kérdezte angolul.

- El anillo. (a gyűrűre) – mondtam úgy, mintha egyértelmű lenne. Anya ránézett a kezére, majd odasétált hozzám, és bűnbánóan a szemembe nézett. Már majdnem meghatódtam. De csak majdnem. - ¿se puede hablar a Español?( tud spanyolul beszélni?) – böktem a fejemmel a pasi felé, mire anya is ránézett, majd vissza rám, és megrázta a fejét.

- Por lo tanto, deseo que hablaría en inglés. (ezért szeretném, ha angolul beszélnél) – mondta nekem – Non chingues con ella! (ne baszogassd!) – mondta jelentőség teljesen majd egy percig, csak néztük egymást, majd megadóan bólintottam, és ő ellépett mellőlem, és leült az egyik székre. Én meg ránéztem a pasira, aki hol egyikünket, hol pedig a másikunkat nézte. Oda léptem hozzá, és kinyújtottam a kezemet felé. Először a karomra, majd a szemembe nézett, majd elfogatta a felé nyújtott kezemet.

- Silvester Contreras – mutatkoztam be, majd csak ott álltunk egymással szemben, és néztük egymást.

- Tudom, mit gondolhatsz most, de nem szeretném, ha utálnál azért, mert én leszek a nevelőapád. Nem akarom helyettesíteni, azt akit szerettél. – mondta tök komolyan, mire kérdőn néztem anyára, aki lesütött szemmel babrálta a gyűrűt az ujján.

 - Oké, akkor most mondok pár dolgot magamról. Először is, fogalmam sincs arról, hogy anya mit mondott apámról, de nem szeretem, és, hogy valaha szerettem az is kérdéses. Másodszor, nem érdekel ki maga, sem az, hogy honnan jött, csak annyi, hogy nekem ne beszéljen arról, hogy megért, mert kibaszottul kétlem, hogy bármit is tudna, értene abból, ami bennem van, vagy azt, aki vagyok. Harmadszor pedig csak annyit szeretnék mondani, hogy nekem ne kezd el játszani itt az apa figurát, mert menten rosszul leszek tőle, tőled. – és ezzel be is fejeztem a mondani valómat ennek a fazonnak, majd anyával beszélek, négyszemközt.

- Megpróbálom elmagyarázni neked, hogy én mire gondoltam. – mondta Crispin teljesen nyugodtan, mintha az előbb csak a holnap időjárást közöltem volna. – Nekem szándékomban sem állt játszani az apa figurát, és nem is fogom. Abban igazad van, hogy nem ismerlek, de ezen változtatni áll szándékomban, mivel minden jel szerint, egy család leszünk, mi hárman – itt egy kicsit megfeszültem, mert nem említette meg Biankát, és hallottam, ahogy anya is sziszegve vette a levegőt nyilván a reakciómtól félt. Crispin azonban folytatta, mert valószínűleg észre se vette a helységben létre jövő feszültséget. – és nem áll szándékomban rosszban lenni veled. Szeretem anyádat, és nem szeretném elveszíteni. Ezért szeretném, ha jobban ki tudnánk jönni egymással, nem kell, hogy apa legyek, mert nem vágyom a szerepre, sokkal inkább a haverod akarok lenni. Szerintem, így mindkettőnknek sokkal könnyebben menne. – fejezte be, majd kérdőn nézett, hol anyára, hol rám, már megint.  – Lemaradtam valamiről? – kérdezte anyától, aki úgy tett, minthogyha a gyűrű elvonná minden figyelmét, így nem tud válaszolni.

 - Te csak azt mondtad, hogy hárman – kezdtem lassan, mire bólintott, anya pedig felállt, és odasétált kettőnk közé, mintha attól félne, hogy neki ugrok leendő „apámnak”. – de nekem van egy húgom, Bianka, aki apámmal él, Spanyolban. Azt hittem anya mindent elmondott neked rólunk. – mondtam, de a mondandóm végét már anyához címezve.

- És el is mondta, csak én elfelejtettem, mert annyi minden új, még nekem, hirtelen lesz egy fiam, persze csak idézőjelesen, egy menyasszonyom, és az üzletről még nem is beszéltem. Bocsánat, hogy ki ment a fejemből.  – mondta, és azt vettem észre, hogy kezdem meg kedvelni. Ebből az arcomra is kiülhetett valami, mert anya elmosolyodott, majd oda jött hozzám, és megölelt. Köré fontam a karjaimat, majd amikor elengedtem, hirtelen megszédült. Elkaptam, majd visszaültettem a székre.

 - Mi baj van? – kérdeztem és kezdtem aggódni anya miatt. Crispin mellém térdelt anya elé, és anya combján összekulcsolta az ujjaikat.

- Szerintem jobb lenne, ha elmondanád neki – mondta anyának, aki ezek után félve rám nézett. Rossz érzésem támadt. Csak nem…

- Terhes vagyok, Sid. - suttogta anya a tekintetét az enyémbe fúrva. Hirtelen nem tudtam mit mondani, vagy tenni, csak néztem bambán anyát. Felálltam, és elindultam a lépcső felé, mert nem tudtam volna mit mondani nekik.

- Silvester – hallottam anya elfúló hangját, majd azt, hogy sírni kezd.

- Adj neki egy kis időt. Sok az így neki egyszerre, fel kell dolgoznia, és utána már jobb lesz. – hallottam Crispin nyugtató szavait, még mielőtt becsuktam volna a szobám ajtaját. És mennyire igaza volt! Ez így nagyon sok volt egyszerre, és nehéz volt feldolgozni.

Fogtam magam, és bementem a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak, és kimossam a fejem, utána majd beszélek anyával is. Végeztem a zuhannyal, és amikor egy törölközővel a derekamon beléptem a szobámba, Crispin állt az íróasztalomnál, nekem háttal, és a rajzaimat nézegette.